Vissza

A kratomról

A kratomról

A 21. században a nyugati kultúra embere egyre nagyobb érdeklődést mutat a különböző, ősi növénykészítmények iránt. Azonban van egy növény, amelyről még mindig meglepően keveset tudunk, annak ellenére, hogy több mint ezer éves történetre tekint vissza hazájában. Rövid írásom témája a Mitragyna speciosa, közismertebb nevén: kratom.

A kratom egy, a buzérfélék (Rubiaceae) családjába tartozó trópusi fafaj, amely Indokinában, Thaiföldön és Malaysia északi részein honos. A leveleit már több mint ezer éve használják a helyi gyógyászatban, valamint rekreációs célokra a vidéki területeken. Olcsó, könnyen beszerezhető, és nagy számban megtalálható Délkelet-Ázsia szinte összes trópusi erdejében, és már a 19. század óta ismert az európai ember számára is. Hogy lehet mégis, hogy egy ilyen széleskörűen felhasznált növénnyel kapcsolatban elenyészően kevés kutatás folyik? A válasz a múltban keresendő.
 

 

 

A KRATOM TÖRTÉNETE

Mitragyna speciosa története semmilyen romantikus misztifikációt nem tartalmaz, mint mondjuk a kenderféléké vagy az ópiumszármazékoké. Az indokínai földművesek már több száz éve használták munka közben, hogy elviselhetőbbé tegyék a megterhelő, kétkezi munkát, valamint hogy helyettesítsék vele a drága ópiumot. A 19. században nagy mennyiségben terjesztettek és használtak ópiumot Thaiföldön, amelyből a thai állam húzott hatalmas nagy adóhasznot. Ez a tény egyike azoknak, amelyek megpecsételték a kratom sorsát az elkövetkezendő évszázadokban.

A nyugati irodalomban elsőként P. W. Korthals, a Kelet Indiai Társaságnak dolgozó botanikus tesz említést a kratomról 1839-ben. 1895-ben E. M. Holmes, rá két évre pedig H. Ridley már dokumentálta a kratom ópiumhelyettesítő hatását. 1907-ben aztán L. Wray Jr. növénygyűjtő lejegyezte a helyiek kratomfogyasztási szokásait (teaként elkészítve, rágva, füstölve). A növény gyógyszeripari felhasználhatóságában reménykedve mintákat küldött az Edinburghi Egyetemnek, ahol sikerült izolálniuk a növény legfontosabbnak vélt alkaloidját, amelynek végül csak 1921-ben adott nevet az eljárást megismétlő E. Field. Az alkaloid neve: mitraginin. 1930-ban I. H. Burkhill a kratom pszichoaktív hatásait vizsgálta, valamint lejegyezte a növényszármazékok gyógyászati hatását hasmenés és láz kezelésében. 1940-ben további három alkaloidot fedeztek fel, és a kutatások folytatódtak.

A fordulópont 1943-ban következett be. A thai kormány ugyanis kiadta a 2486-os számú Kratom Rendeletet, amely megtiltotta a kratom birtoklását és árusítását, továbbá elrendelte a fák nagyszámú irtását, a törvény hatékonyabb betartatásának érdekében. Mondanom sem kell, hogy a tudományos kutatásokkal nem alátámasztott rendelet és következményei mekkora károkat okoztak a thai ökoszisztémában, hiszen egy őshonos fajt kezdtek el kiirtani. A rendelet kiadásának a hátterében nagy valószínűséggel pénzügyi okok álltak, a thai kormány így szerette volna helyreállítani az ópiumpiacból származó adókiesését.

A kutatások lassan kezdtek abbamaradni. 1993-ban Mianmar is tiltólistára helyezte a kratomot. Egy 2001-es thaiföldi felmérés szerint azonban még mindig több mint 2 millióan használják különböző származékait Thaiföldön, főleg a vidéki és agglomerációs területeken, a munkásosztály körében. A növény tiltása azonban underground-dá tette a kratompiacot, gyakran ellenőrizetlen forrásból érkező „műkratom” (Mitragyna javanica származék) kerül a fogyasztókhoz. Ezen származékok egészségügyi hatásai ismeretlenek. Malaysia 2003-ban tiltotta be a mitraginin, majd a Mitragyna speciosa levél birtoklását.
NAPJAINKBAN

A fent említett zavaros múlt és a kutatások hiánya miatt a kratom még mindig jobbára ismeretlen a nyugati kultúra számára. A médiában való megjelenései leggyakrabban a növény addiktív jellegére fókuszálnak. Gyakran sorolják helytelenül az ópiumszármazékok közé.

Egy, a Thai National Control Board által nemrégiben közölt jelentés azonban megállapítja, hogy a kratomfogyasztás része a dél-thai kultúrának, és hogy a növény kriminalizálása nem csak szükségtelen lépés, hanem kártékony tett is volt, figyelembe véve a több száz évnyi problémamentes legális fogyasztást.

A kratom 2013-ban a következő országokban illegális: Ausztrália, Thaiföld, Mianmar, Malajzia, Románia, az Amerikai Egyesült Államokon belül pedig Louisiana, Mississippi és Indiana államokban. A következő államokban állt szabályozás alatt: Dánia, Svédország, Lengyelország, Litvánia, Lettország, Új-Zéland.

MIT TUDUNK?

Mitragyna speciosa levele több mint 40 különböző vegyületet tartalmaz, ebből számos alkaloidot, például a már korábban említett mitragininen kívül 7-hidroxi-mitraginint. Ezek az anyagok a legmeghatározóbbak a kratom hatásának kifejtésében.

A viszonylag kevés tudományos vizsgálat miatt a kratommal kapcsolatos beszámolók nagy része a fogyasztóktól származik. A dél-thai kultúrában monoton munkához fogyasztják leginkább, mivel elősegíti a koncentrációt. Használják továbbá fájdalomcsillapító, görcsoldó és hasmenés elleni hatása miatt is. Egy 2014-ben, Malajzia északi részén folytatott kutatás szerint a megkérdezett kratomhasználók több mint negyede a fizikai teljesítőképesség növelése érdekében fogyaszt kratomot, míg körülbelül 15% az alkoholt és az illegális kábítószereket helyettesíti vele.

Leggyakrabban úgynevezett „air ketum” (szabadfordításban: kratom-víz) formájában fogyasztják: a fáról frissen szedett leveleket 3-4 órán keresztül főzik tiszta vízben, majd leszűrik, és forrón vagy hűtve fogyasztják. Gyakorta adnak hozzá különböző cukros üdítőitalokat, hogy enyhítsenek a kratom amúgy erősen kesernyés ízén.

air_ketum.jpg

Az air ketumot hagyományosan nejlonzacskókban adagolva forgalmazzák. 
(Forrás: http://www.sinarharian.com.my/karya/ubat-batuk-air-ketum-dirampas-1.166394)

A fentebb említett kutatás fő célja egyébként a Mitragyna speciosa fogyasztás addiktív paramétereinek és elvonási tüneteinek felderítése volt. A felmérésből kiderül, hogy a rendszeres kratomhasználóknál kialakul egyfajta függőség, amely olyan elvonási tünetekkel jár, mint fejfájás, hideg verítékezés, izomgörcsök, gyomorfájdalmak és álmatlanság. Bár a tünetek csak néhány napig állnak fönt, a súlyosan kratomfüggők (több mint 10 évnyi kratomhasználat után sorolták az embereket ebbe a kategóriába) esetében a tünetek intenzitása nagyban zavarta és gátolta az alanyokat mindennapi tevékenységeik közben. Ezek a tünetek azonban mégis enyhébbnek bizonyultak, mint az európai és az USA-beli kratomfüggők körében végzett felmérések eredményei. A különbség oka valószínűleg a fogyasztási szokások szociális kontroljában keresendő, valamint a fogyasztott kratom forrásában. A nyugati civilizáció kratomfogyasztói gyakran tabletta formájában elérhető, erős kratomkivonatokat használnak, aminek következtében egy intenzívebb tünetegyüttessel fellépő, tartósabb függőség alakulhat ki a dózis nagysága miatt.

MUNDIG MÁRTON, SZENT ISTVÁN EGYETEM, ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KAR, 1. ÉVFOLYAMOS BIOLÓGUS (BSC) 


A növényről:

A Kratom (Mitragyna Speciosa), egy Dél-Ázsia trópusi területein honos fafajta, amely akár a 15 méteres magasságot is elérheti. A kávé családjába tartozik, népi orvoslásban való felhasználása idõtlen idõk óta ismert Délkelet-Ázsiában. Összetett hatás gyógynövény, használják többek közt hasmenés, megfázás ellen, fájdalomcsillapítóként, ópium függõség kezelésére, élénkítõként, sõt, néhányan fõznek is vele. Általános méregtelenítõ hatása mellett, kisebb adagban élénkítõ hatással van az egész szervezetre és növeli a munkakedvet; nagyobb dózisban erõsen nyugtató, euforizáló, relaxáló hatása van, ezért elterjedt rekreációs használata is.

Hatások:

Stimuláns - kisebb dózisokban a Kratom stimulánsként hat, elnyomja a fáradság érzését, így javítja a koncentrációt, a fizikai, szellemi teherbírást, néha a szexuális teljesítményt is. Az illetõ oldottabb, társaságra nyitottabb, beszédesebb lesz, viszont erõs késztetést fog érezni, hogy tanuljon, dolgozzon valamit.

Euforizáló, nyugtató, - nagyobb dózisnál igen erõs fájdalomcsillapítóként, nyugtatóként hat. A használó kevésbé érzékeny a fizikai, lelki fájdalomra. A gondolatok kitisztulnak, az elme lecsillapszik. Általános jókedv és nyugalom a jellemzõ. Sokan tapasztalnak melegségérzetet. A pupillák összeszûkülnek, enyhe izzadás, és viszketés lehetséges. Az ilyenkor fellépõ esetleges émelygés lepihenve általában elmúlik, túl nagy dózisnál hányás kísérheti az élményt. A zene bensõségesebbé válik, átjárja az embert, nagyon kellemes élmény nyugodtan fekve hallgatni kedvenc zenénket.

Kratom hatása az alkohol iránti vágy megszüntetésére:

https://kratomguides.com/using-kratom-get-off-alcohol-withdrawal-symptoms/


Hatóanyagok:



Mitragynine: régebben neki tulajdonitották a Kratom hatásait, elõször 1907-ben izolálta D. Hooper, majd utána 1921-ben E. Field, akitõl a nevét is kapta. Takayama szintetizálta 1995-ben.

Mitraphylline: indol alkaloid
7-Hydroxymitragynine: a hatásokért felelõs alkaloid
Epicatechin: polifenol antioxidáns, hasonló a zöld teában, és a csokoládéban megtalálható EGCG vegyülethez, ami azok jótékony hatásáért felel.

Találtak még olyan hatóanyagokat is, melyek a Una de Gato nevû gyógynövényben is megtalálhatók, és az immunrendszert erõsitik.

A kratom jogi szabályozása Európában

Legális

A Kratom nem szabályozott anyag, de emberi fogyasztásra nem kínálható.

  • Belgium
  • Csehország
  • Magyarország
  • Németország
  • Portugália
    • Portugáliában az összes drog birtoklását 2001-ben dekriminalizálták, és a gyártás és az értékesítés továbbra is betiltották.
  • Ausztria
  • Szlovákia
  • Ukrajna

Illegális

A Kratom ezen országok törvényei szerint szabályozott anyagként van besorolva. Sok esetben illegális az úgynevezett „kutatási vegyi anyagok” beáramlásával, elsősorban stimulánsokkal (amelyek kémiai szerkezete közel áll a már tiltott anyagokhoz) vagy különösen veszélyes szintetikus kannabinoidokhoz (a kannabinoid receptor kutatásokhoz kifejlesztett anyagok, de az élő szervezetekben nem, csak „a kémcsőbe”). ).

Illegális, gyógyszerként szabályozott

Dániában (2009), Finnországban (2014) és Norvégiában (2005) a kratomot gyógyászati ​​anyagként szabályozzák, állítólag lehetséges, hogy megszerezzék az illetékes szabályozó hatóságok tulajdonosi és használati igazolását; .

Valószínűleg illegális

Eddig csak illegálisan említik a jogellenességeket ezekben az országokban.

Különleges eset a krími félsziget, ahol az orosz törvényt valószínűleg alkalmazni kell, bár ez a terület Ukrajnának tartozik.

Ismeretlen jogi státus

Még nem találtak konkrét információt

  • Andorra
  • Bosznia és Hercegovina
  • Montenegró
  • Izland
  • Ciprus
  • Macedónia
  • Málta
  • Monaco

Általános források:



Forrás: http://kratominfo.50webs.com/kratom.html

 

2021. Január 29.